Lizbeth Deveraux

Liz egy nagyon aranyos, szerethető kislány. Mosolygós, és minden lében két kanál kislány, akit sose látni szomorkodni. Szeleburdi, de ha kell tud komolyan is viselkedni, már amennyire egy négy éves komoly. Bolondos, néha kicsit nagyon is, de ha idegenekkel találkozik akkor eltűnik a szájáról a mosoly, és anyuci szoknyája alá bújik. Visszahúzódó, alig mer megszólalni olyan személyek körébe, akiket nem ismer. Fél az idegenektől, és a viharoktól is, olyankor mindig anya mellé bújik az ágyba. Kíváncsi természet, szeret kutakodni a házba, fára mászni és eltűni a család szeme elől. Könnyen barátkozik, és mindenkivel megoszt mindent.  Hisztizni is tud ám, de arra szerencsére nincs szükség, így egy áldott jó kislány. Személyiségével mindenkit képes elvarázsolni, mindenkivel jó viszonyt ápol.

Vékonyka kislány, nem is magas de nem is kicsi, 1,05 cm így eltudja érni az ajtó kilincsét, hogy kimenjen az udvarra. Szőke fürtjeit az anyjától örökölhette, amely lágyan omlik kicsinyke vállára. Arca igazán babás, porcelánszerű, sima. Barna íriszei boldogsággal vannak teli, mégis arca ékessége a mosolya, amely mindig látható.
Ruházata mindig az, amit az édesanyja ráad, de mostanában ő is megszokta mondani melyik ruhácskát venné fel igazán, vagy melyik cipőt. Szereti a kényelmes ruhákat, de ugyanakkor képes habos babos ruhákba öltözni. Copfba, lófarokba vagy simán hordja a haját, ez az anyja és a saját kedvétől is függ. A legtöbb ruhájának az lesz a vége, hogy összekoszolja, de nem haragszik rá senki, mert gyerekből van.

-Anya… Noel már megint átváltoztatta… - sírva rohantam be anyához, aki a konyhában ülve fecsegett Noel anyukájával. Szeretem az anyukámat, mindig mindenkitől megvéd és szeret engem. És ő a világon a legeslegszebb nő, nincs hozzá fogható. Sóhajtva túr bele a hajába, majd a jól megszokott mozdulattal ültet fel a combjára, letörölve a könnycseppeket az arcomról. Szipogva bújok hozzá, beszívva az illatát. Szeretem az anyukám.
- Mit változtatott át és mivé? – kérdezte nyugodtan, a hajamat simogatva. Egyszerűen szeretem, ahogy hozzámér és szeret. Vajon az apukám is ennyire szeretne engem? Kiskutya szemekkel néztem rá, majd megfogtam a kezét.
- Átváltoztatta Lofjti… kis béka lett. – szipogva mondtam el neki, hogy mivé lett az én egyetlen mackóm, majd anya az ölébe kapva ment ki velem az udvarra, ahol Noellel játszottam. Anya mosolyogva guggolt le a zöld béka mellé, majd egy intéssel már vissza is varázsolta a kopott kis macira, ami már annyi mindent átélt. Mosolyogva vettem el tőle, magamhoz öleltem a kis macit és már épp mentem volna, mikor megszólalt.
- Nem felejtettél el valamit Liz? – hallottam anya hangját a távolban, és elpirulva fordultam vissza hozzá.
- Köszönöm anyaaa… - vigyorogva mondtam miközben a macit szorongattam magamhoz. Nem engedném el, még akkor sem, ha az életem múlna rajta. – Anya… nekem nincs apukám? – kérdeztem sóhajtva, miközben közelebb araszoltam hozzá.
- Ez most honnan jött Liz? – kérdezte elképedve, miközben a hajamból szedegeti ki a kis faleveleket, mosolyogva nézek rá.
- Noelnek van apukája, és kigúnyolt, hogy nekem nincs… nekem nincs apukám? – kérdeztem megint sóhajtva, miközben kiskutya szemekkel néztem még mindig rá. – Az én apukám nem szeret engem, azéjt nem látogat?