Szökőkút a város szívében

Tárgy: Szökőkút a város szívében Szer. Jún. 27, 2012 1:01 am

Nevezheted romantikus helynek, vagy éppen kellemes pihenésnek a nyári melegben, ez az a hely, ahol mindig összeverődnek az emberek. Viszonylag nagy kör alakú márványperemes szökőkút foglal helyet a téren, minek közepén, egy szépen megmunkált vízhordólány áll, kinek vödreiből patakzik kifelé a víz. Hol lassabban, hol gyorsabban. Ha éppen kedved tartja, akár le is telepedhetsz egy-egy padra, s hallgathatod az utcazenészek muzsikáját. Igazi különlegesség, s hatalmas élmény az emberek számára.
A téren, régi kovácsoltvas talpakon álló lámpák foglalnak helyet, melyek megadják a hely varázsát, s romantikus hangulatát.
Éjszakánként, az arra járók, úszkáló mécseseket helyeznek a vízre, hogy emlékezzenek szeretteikre, vagy csak romantikus hangulatot teremtsenek.

Tárgy: Re: Szökőkút a város szívében Szomb. Aug. 24, 2013 9:05 am

A szokásos napi teendőket végeztem, amikor megjelent a bagoly. Komolyan mondom, szerencse, hogy Liz éppen szomszédolt a barátnőm kislányánál. Szószerint kiejtettem a kezemből a levelet. Raziel... Ez nem lehet igaz. Csak tapogatózok az ülőalkalmatosság után, majdnem félre is ülök, de jelenleg levegőt sem kapok. Annyi kérdés merül fel bennem, mind fel is tenném neki, de akár holnapig sorolhatnám. Mit keres itt? Hogy talált meg? Mit akar? Tud Lizről? Azt hiszem senkivel nem osztom meg a hírt, hogy Raziel felbukkant... Még én sem emésztettem meg, úgy döntök, meghallgatom mit akar, bár erős késztetést érzek arra, hogy figyelmen kívül hagyjam, mit akar. Őt sem érdekelte, én mit akarok. Gyorsan összekészülök, közben azon kapom magam, hogy annyira mégsem haladok gyorsan, legalább úgy készülődök, mint régebben a randinkra. Nem lesz ez így jó... Egy egyszerű ruha mellett döntök, pár kiegészítővel meg egy magassarkúval és menet közben beszólok a barátnőmnek, vigyázzon még egy kicsit Lizre, mert el kell intéznem valamit... Nagyon nehéz titkolnom előtte, hogy majdnem kiugrik a szívem... Túl jól ismer. Nincs messze tőlem a hely, ahol állítólag várni fog rám, mégis én érek előbb a szökőkúthoz. Talán csak átvágott? Akkor én keresem meg, de nem köszöni meg, amit kapni fog. Leülök a szökőkút szélére és ebben a pillanatban látok meg egy nagyon is ismerős alakot közeledni.

Tárgy: Re: Szökőkút a város szívében Szomb. Aug. 24, 2013 9:28 am

Felkészültem, legalábbis azt hiszem, hogy fel. Fogalmam sincs mit fogok neki mondani, azt sem tudom ráér-e, hogy eljön-e... Kétségek közt tartom saját magam, mert nem kértem választ. Kora estére terveztem a találkozót, a munkából mégis jóval előbb mentem haza, erre fel kell készülni. Tisztában voltam vele, hogy egy kicsit késni fogok, de tényleg féltem, hogy ha a szökőkúthoz érek nem lesz ott Nina. A megérzéseim viszont becsapnak, a lány ott ül a szökőkút szélén, és vár. Csodaszép fiatal boszorkány lett belőle. A szívem majd kiugrik a helyéről, egy pillanatra levegőt sem kapok. Végül már csak azt veszem észre, hogy a karjaimban tartom, szorosan magamhoz ölelve.
-Nina ne haragudj rám. Sajnálom... Nem akartalak elhagyni.-nézek a szemeibe, majd lassan hajolok felé, feltett szándékom, hogy megcsókolom, persze csak ha hagyja. Bármikor megállíthat.
-Annyira nem gondolkodtam akkor. Elvágtam a karriered, kicsaptak miattam az iskolából, minden rosszat a fejedre hoztam. Képtelen voltam a tudattal élni, hogy még így is szeretsz.-suttogom tovább majd lassan, szinte fájón engedem el, de egyik kezét megfogva visszahúzom a szökőkúthoz.
-Egy hónapja tudom, hogy itt vagy a városban, de képtelen voltam rávenni magam, hogy megkeresselek, féltem. Még most sem tudom mire számítsak, hogy vársz-e még rám, vagy már más vigyáz rád...-hangom elakad, pillantását fürkészem, fogalmam sincs mit kellene mondanom, és hogy mit kérdezzek tőle. Olyan kusza minden...

Tárgy: Re: Szökőkút a város szívében Szomb. Aug. 24, 2013 9:48 am

Nem kell sokat várnom, bár őszintén szólva nem is tudnék. Azóta nyugtalan vagyok, mióta megkaptam a levelet. Vajon még mindig olyan szívdöglesztő? Hát erre a kérdésre megkapom a választ, mert ahogy megjelenik, a szavam is eláll, talán még a számat is elfelejtem becsukni, de az biztos, hogy annyira elvarázsol, hogy észre sem veszem, hogy magához húz és már hajol is közelebb egy csókért. Akkor eszmélek fel, amikor ajkai az enyémhez érnek, csak egy kicsit... csak egy egészen kicsit hadd élvezzem... legalábbis ezt mondogatom magamnak és éppen ezért kissé megkésve tolom el magamtól.
- Raziel, ezt ne... Mit keresel itt? Mit akarsz tőlem? – talán kissé kemény a hangsúly, de... annyira megbántott. Világosan a tudtomra adta, hogy nem akar semmit tőlem, akkor most miért van itt? Hátralépek, hogy minél távolabb legyek tőle és összefonom magam előtt a karjaimat, mintegy védelemként, hogy ne közelítsen mégegyszer, mert... én ugyanazt érzem, amit négy évvel ezelőtt.
- Sajnálod...? – kapom fel a fejem kissé gúnyos vigyorral, hogy leplezzem mit érzek, de aztán hagyom beszélni. Felvonom a szemöldököm, ahogy beszélni kezd, ezt nem hiszem el... El akarom hinni, amit mond, csak nem merem. Pedig annyira jó lenne.
- Nem akartál elhagyni? Ugyan Raziel... nem erőltettél rám semmit, nem miattad csaptak ki, hanem miattunk... és nem csak engem, hanem téged is. De engem nem csak a suliból csaptak ki, te is elhagytál... El tudod képzelni milyen volt? – eléggé mérges vagyok, a mondat végére mégis elhalkul a hangom. Még mindig ugyanolyan hatással van rám.
- Neked négy év kellett ehhez? Megtaláltál, és most... Most mit szeretnél tőlem? A tiéd voltam, de neked nem kellettem... Azóta meg nekem nem kell más – vallom be, legalább ennyit, nem akarom kétségek között hagyni, mert tudom az milyen. Négy évig csinálta velem, mindig abban reménykedtem, hogy egyszer felbukkan és tessék... Itt van. Ugyanakkor azt sem tudja, hogy van egy lánya. Ennyire nem érdekeltem, bár nem tudhatta, de nem is foglalkozott vele, hogy velem mi van.
- Miért most kerestél meg Raziel? Olyan régen volt már... – nézek rá nagy, könnyes szemekkel.

Tárgy: Re: Szökőkút a város szívében Szomb. Aug. 24, 2013 10:27 am

Azt hiszem túl gyors voltam, még magamhoz képest is, épp csak hozzáér az ajkam, Ő pedig eltol, nyúlnék utána, de inkább hagyom. Nézem ahogy maga előtt összefonja a karjait, értem a célzást. Megbántottam, nem most fog engedni... Fáj így látnom őt. Hagyom, hogy kiadja magából mindent, közben a szökőkút kávájára ülök. De mikor szemei könnyel telnek nem bírom tovább, felpattanok, újra magamhoz húzom. Nem érdekel ha ellenkezik, vigyázni akarok rá. Mindig ezt akartam... Csak egy balf@sz voltam akkor, nem tudtam mit kezdjek a helyzettel, megijedtem. Egy percig némán ölelem, ha kell akkor lefogom, nem érdekel.
-Nina, nézd... Nem kérem, hogy megérts. Azt kérem, hogy hallgass végig!-pillantok a szemeibe, egy kigördülő könnycseppet letörölve.
-Az amit akkor tettem veled... Amit akkor éreztem... Nem csak éreztem, most is érzem. Kellesz nekem! Bűn volt elhagynom téged, életem legrosszabb lépése, de képtelen voltam helyesen cselekedni. Féltettelek! Magamtól Nina! Nem hittem volna, hogy én bárkibe is bele szeretek, nem akartam több rosszat az életedben, de belátom akkor b@sztam el mindent.-sóhajtok mélyet, majd kezeit a mellkasomra húzom.
-Ez a szív négy éve csak érted dobog! Milliószor gondoltam arra, hogy megkereslek, de nem tudtam, hogy valaha még szóba akarsz-e állni velem. Hogy te akarod-e tudni, hogy miért tettem amit akkor... Nevezhetjük gyenge kifogásnak, de akkor még eléggé nem az voltam, aki most vagyok. Elmentem, munkát kerestem, hogy egy jobb ember legyek, akit viszont láthatsz.-suttogom újra közelebb hajolva hozzá, választhat... Hagyja, hogy megcsókoljam, vagy Ő teszi meg a végső lépést.
-Tökéletes életet akarok neked adni! Mindent újra kezdeni, elvenni feleségül, együtt megöregedni... Mindent veled csinálni! Ezt akarom veled és tőled!-válaszolok végül a kérdésére. Bár megvan az az opció, hogy itt és most Ő hagy el engem, de küzdeni akarok érte, nem érdekel mibe kerül.

Tárgy: Re: Szökőkút a város szívében Szomb. Aug. 24, 2013 11:13 am

Azt hittem kevésbé lesz rossz és egyben jó a találkozás. Hiszen szeretem, de azt hittem hátha megváltozik, meglátom és már nem ugyanaz az ember, akit én szeretek, de ugyanaz, sőt... Ugyanazt érzem iránta, amit eddig, nem könnyíti meg a helyzetem, inkább jól megnehezíti. Azzal, amiket mond, olyan dolgokat árul el, amiket mindig is hallani szerettem volna tőle, de már sokkal korábban. Meglátja, hogy könnyes a szememem, felpattan és magához húz, ellenkezni akarok, de nem tudok és megadom magam az érzésnek, hagyom, hogy öleljen. Mint régen... Azokon a titkos találkozókon, ami annyira izgalmas és vágytól fűtött volt... meg szerelmes. Hagyom, hogy beszéljen... itt is hagyhatnám, de képtelen vagyok rá, hinni akarok neki és azt akarom, hogy elmagyarázza, miért tette, amit tett akkor. Szótlan maradok, nem szólok közbe, csak akkor, amikor már eleget tudok arról, miért hagyott el négy évvel ezelőtt.
- Eldöntötted, hogy szerinted mi a jó nekem, de engem nem kérdeztél meg. Értékelem, hogy nekem akartál jót, de talán én jobban tudom, nekem mi a jó – sóhajtok fel, nem akarok vitázni és igazából már nem is haragszom rá. Elég régen volt ez ahhoz, hogy... mindenesetre hiszek neki, mert akarok, meg mert ismerem... tudom, mikor mond igazat.
- Én ezt... szóval... nem mondom, hogy nem örülök, de... négy év az nagyon hosszú idő... – kezdek bele, de itt megállok. Nem tudom elmondani. Fogalmam sincs mit fog szólni, ha megtudja, hogy van egy lánya.
- Neked nem kell jobb embernek lenned, én úgy... úgy szeretlek, amilyen voltál... önmagadért – térek inkább át egy másik témára és ezzel be is vallom, hogy most sem közömbös nekem. Megremegek, amikor közelebb hajol, tudom mi következik és azt hiszem akarom is... illetve nem hiszem, tudom... Átadom magam a csóknak. Újra érzem azt, amit régen, amikor egymásba feledkezve csókoltuk egymást vagy... hát igen... Nem nagyon álltunk meg itt és erre bizonyíték is van. Nehezen húzódok el tőle és talán jobb is lett volna, ha kicsit még inkább csókol, mert amit mond... Azt nem hiszem el. Kinyitom a szám, de nem jön ki rajta hang, aztán megpróbálom mégegyszer, de így is halkan szólalok meg.
- Te feleségül akarsz venni? Ezzel ne viccelj... – suttogom, nem bírnám ki, ha ilyet ígérne és megint elhagyna. Ahhoz túlzottan szeretem.

Tárgy: Re: Szökőkút a város szívében Szomb. Aug. 24, 2013 11:20 pm

Nina el sem tudja képzelni, hogy milyen kín volt számomra azt a fájdalmas lépést megtenni, milliószor megbántam már, de annyira féltem őt felkeresni. Most viszont alkalmam nyílt arra, hogy újra lássam, legalább ennyit, ha többet nem is ígérhet. De mikor közölte, hogy neki nem kell más... Egy egészen kicsi reménycsillag ütötte fel a fejét, talán még visszahódíthatom Őt. Amikor a sírás szélére áll nem bírom tovább, hogy ne érjek hozzá, hogy ne vigasztaljam. Karjaim között kicsit megfeszül, az ellenállást érzem benne, de végül hagyja, hogy öleljem. Mennyei érzés újra a karjaimba tartani. Nagyon sok mindent akarok neki mondani, így bele is kezdek, nem sokáig bírom tartani magam, újra meg szeretném csókolni, így hajolok is közelebb hozzá, most viszont engedi. Egyik kezem a tarkójára csúszik, hogy megtartsam a másikkal a derekát ölelem. Megpróbálom ebbe a rövid de annál hatásosabb csókba belesűríteni az érzéseimet, tudnia és éreznie kell, hogy mit vált ki belőlem. Ahogy elszakadok tőle újra beszélni kezdek hozzá, látom a hirtelen riadalmat a szemében, de én komolyan gondolom. Először semmit sem tud mondani, aztán pedig halkan ad hangot annak amit érez.
-Sosem viccelnék ilyennel.-pillantok gyönyörű szemeibe, majd egyik kezét fogva fél térdre ereszkedek előtte, zsebemből előkerül egy kis bársony doboz is.
-Nina Deveraux, hozzám jössz feleségül?-nézek fel rá, miközben felnyitom a kis dobozkát amiben az a gyűrű lapul amit már évek óta neki szánok. Feszült vagyok, nem tudom mit mond majd, ha itt és most visszautasít belehalok.

Tárgy: Re: Szökőkút a város szívében Vas. Aug. 25, 2013 7:31 am

Azt hiszem legutóbb akkor nem tudtam ennyire mit kezdeni magammal, amikor Raziel elhagyott. Most is majdnem ugyanazt érzem, csak most azért, mert visszajött, de ezzel mindent össze is zavar, túl azon, hogy régen nem örültem ennyire. Még azt is hagyom, hogy megcsókoljon. Erre vágyom négy éve. Ismét a karjaiban tart, felülmúlhatatlan az érzés, mégsem vagyok felszabadult, mert tudom, hogy nagyon sokmindent meg kell beszélnünk. Amikor arról kezd beszélni, hogy velem képzeli el az életét, kissé elsápadva hozom a tudomására, hogy ilyennel ne vicceljen. Elhúzódik tőlem és letérdel, én már itt érzem, hogy baj lesz, szinte az ájulás szélén vagyok, nem teheti ezt velem... Még csak most bukkant fel, ennyi meglepetés egyszerre bőven elég. Főleg, ha azt vesszük, nekem is van egy hasonlóan nagy meglepetésem.
- Raziel... – suttogom halkan a kérdés hallatán, a szám is kiszárad. Meg sem tudok igazán szólalni, hol a gyűrűre, hol Raziel gyönyörű szemeibe nézek és fogalmam sincs mit csináljak...
- De... azóta eltelt négy év... és... – kezdek bele, de semmi értelme nincs, nem tudom hova akarok kilyukadni, nem tudom mit kéne mondanom.
- Te is tudod, hogy ez minden vágyam – ha eddig csak pár könnycseppet ejtettem, most beindult rendesen, patakokban folyik. Nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy igent mondjak, de nemet sem akarok...
- Igen... leszek a... feleséged – nyögöm ki ködös tudatállapotban, mindig erre vágytam, de tudom, hogy most én jövök. Nem hallgathatom el előle.
- De csak egy feltétellel... most te hallgatsz meg engem és utána még visszavonhatod a kérdésed – kötöm ki, veszek egy nagy levegőt és belekezdek. Minden bizonnyal ez a könnyebb feladat, bár nem tudom mit mondjak, Liznek akkor is nehezebb lesz elmondani, hogy Raziel az apukája, aki után annyit kérdezősködött, végre itt van.
- Raziel, van egy lányod – vágok a közepébe, ugyanis, ha tovább várok, lehet, hogy el sem tudom mondani. Úgy tűnik nem tudott róla, hiszen fel sem hozta, ha azzal a szándékkal jött volna, hogy csak Liz kell neki, akkor egyből azzal indít és nem kéri meg a kezem... Meg Raziel amúgy sem ilyen.
- Gondolom azt magadtól is tudod, hogy négy éves. Liznek hívják és... le sem tagadhatnád – sóhajtok fel és a szemeibe nézek végre, várom, hogy mit szól hozzá.

Tárgy: Re: Szökőkút a város szívében Vas. Aug. 25, 2013 9:51 pm

Nem tudom mire számítok, azt sem tudom, hogy számíthatok-e valamire egyáltalán. Minden Nina-n múlik. Előtette térdelve reménykedek valami válaszban, miközben ő hol rám, hol az ékszerre néz. Én komolyan gondolok mindent, bár nem tudom, hogy Ő hogy van ezzel. A könnyei megállíthatatlanul peregnek, nem tudom eldönteni, hogy az örömtől, vagy a bánattól. Rossz érzés így látni őt.
-Én négy éve erre az alkalomra készültem.-vallom be neki egészen halkan. Aztán lassan, szinte suttogva válaszol, egy boldog mosollyal veszem tudomásul, bár érzem, hogy még nincs vége a mondanivalójának. Feltétele van... Nagyra nyílt szemekkel bólintok, hogy hallgatom, nem tudom mit találhatott ki de az biztos, hogy a lánykérésből nem engedek. Nem érdekel, szeretem őt. Aztán koppan a kalapács... Van egy lányom. Elsápadok a hajamba túrok, nem hiszem el, hogy ezt tettem.
-Miért nem szóltál róla szerelmem?-ez elég sok mindent megváltoztatott volna, most pedig megváltoztat. Ez a csodálatos boszorkány egy kislányt szült nekem. Megfogom a kezét, kiveszem a gyűrűt a kis dobozból, majd az ujjára húzom. Képtelen vagyok megszólalni, inkább cselekszem. Felállok és magamhoz húzom.
-Légy az én Mrs. Holloway-em.-komolyak a szándékaim, tudnia kell. Bár hogy egy négy éves kislány hogy fogja azt elviselni, hogy az anyukája mellett legyen valaki... Ezt még én sem tudhatom, de azt biztosra veszem, hogy nagyon nehéz lesz az elején. Megcsókolom Nina-t, ujjaim a puha fürtjei közé siklanak, ez az én terepem.
-Az első koszorúslányod akkor már megvan.-mosolygok végül a csókba, majd még szenvedélyesebben tapadok ajkaira. Egy kicsit rosszul esik, hogy nem szólt erről a csodáról, de talán így jobb is, el nem tudom képzelni, hogy akkor mit mondtam volna neki... Akkor még nem voltam normális... Jó most sem, de már alakulok.
-Szeretnélek mindkettőtöket elkényeztetni. Életem végéig.-húzódok el egy kicsit tőle, hogy a szemeibe nézhessek. Bár nagyon tartok tőle, hogy a kis Liz hogyan viszonyul majd hozzám.

Tárgy: Re: Szökőkút a város szívében Hétf. Aug. 26, 2013 7:06 am

Ez biztos csak egy álom, de annak a legszebb. Raziel, akiről azt hittem látni sem akar és csak egy bizonyos dologra kellettem neki, itt térdel előttem egy gyönyörű gyűrűvel. Bár felőlem a kulcstartó karikáját is az ujjamra húzhatná, annak is ugyanennyire örülnék.
- Négy éve erre készülsz? Előbb is mondhattad volna – próbálom viccel oldani a helyzetet, mert tudom, a neheze még csak most jön. Liz nem fogja könnyen venni a dolgot.
- Szerinted miért nem szóltam róla? Gondolj bele a helyzetembe – sóhajtok fel és letörlöm a könnyeimet.
- Ha akkor elmondom, hogy terhes vagyok tőled, akkor talán nem mentél volna el, de... Nem akartalak a gyerekkel magamhoz kötni. Te magad mondtad, hogy semmit nem akarsz tőlem... Ezekután úgy gondoltam, nem szólok, nem akartam kipróbálni, milyen, amikor megvádolsz, hogy vele akarlak magamhoz kötni – vallom be őszintén, akkor tényleg így gondoltam. Amiket mondott... ki ne gondolta volna így? Ha előállok a tényekkel, lehet akkor is elhagyott volna, de lehet, hogy kötelességből maradt volna. Azt meg nem akartam. Nem így.
- Ha mindketten őszinték lettünk volna, akkor nincs ez. Nekem el kellett volna mondanom Liz-t, neked meg nem kellett volna elhitetned velem, hogy... nem kellek neked – pillantok rá félve, nehéz erről beszélni.
- Még mindig alig fogom fel, hogy itt vagy és... – meghatottan emelem fel a kezem, hogy szemügyre vegyem a gyűrűt. Mint egy meseszép álom.
- Nagyon boldoggá tettél Raziel... Amióta ismerlek, az a vágyam, hogy Mrs. Holloway legyek – mosolygok rá és hozzábújok. Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen meg tudok neki bocsátani, mert akkor még nem tudtam, miért tette azt, amivel... annyira megbántott akkor. Bár még most sem értem, miért volt ez jó neki, de nem is érdekel... Itt van velem.
- Koszorúslány, hát igen... biztos tetszeni fog neki, ha... Szóval azt hiszem Lizzel nem lesz könnyű dolgunk – vallom be és az alsó ajkam rágcsálom.
- Nem kényeztetésre van szükségünk Raziel... csak legyél velünk. Más nem számít szerelmem – simítok végig az arcán. Örülök, hogy így reagált, kicsit tartottam tőle, hogy mit fog szólni ahhoz, hogy van egy lánya. Már csak az a kérdés, Liz mit fog szólni.

Tárgy: Re: Szökőkút a város szívében Csüt. Szept. 05, 2013 7:25 am

Teljesen megértettem Ninát, egyszerűen én is ezt csináltam volna az Ő helyében, főleg ha olyan !diótát fogok ki, mint akkor én. Csak bólintok a mondandójára, hogy értem, majd miközben tovább beszél az ujjára kerül a gyűrű. Tudnia kell, hogy komolyan gondolom. Imádom minden egyes pillanatát a múltnak, most pedig együtt fogjuk felépíteni a jövőnket, hárman.
-Igen, ha őszinték lettünk volna, akkor nem lett volna ez. Tudom, hogy nem fog eltörlődni soha, de elfedni megpróbálhatom.-magyarázom miközben szerelmem arcát nézem. Annyira szép és boldog... Mosolygásra késztet, illetve arra, hogy őrültködjek. Felemelem, majd megcsókolom, de a következő percben már a szökőkútban vagyunk. Kisfiús vigyorral hallgatom végig, majd ahogy mondókája végére ér egy adag vizet lökök felé.
-Mindig veletek leszek ezentúl.-ígérem meg, miközben újra a karjaim közt tartom, szenvedélyes csókot adok ajkaira, majd felemelem és kimászok vele a kútból. Kézen fogva, vizesen sétálgatunk a főtéren, de egyáltalán nem érdekel. Jó újra Ninával lenni, a többire meg teszek nagy ívből.
-Mi lenne, ha holnap elhívnálak benneteket sütizni? Liz gondolom értékelné és én is újra láthatnálak.-a mondat végére elpirulok, sajnos még fel kell dolgoznom, hogy visszakaptam életem szerelmét és a feleségem lesz.

» Sziget az öböl szívében